Opponencia

Lukács Zsófia: "A bútorkészítés és a bútorhasználat fejlődése Magyarországon a XV-XVII. században"  című doktori értekezéséhez

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

Doktori Iskola

Témavezető: Dr. István Mária

Lukács Zsófia doktori értekezése elkészítésénél azt a célt tűzte ki maga elé, hogy feltérképezve a XV-XVII. sz. magyar természeti, társadalmi, vallási, gazdasági és kulturális környezetét - ezen belül kiemelten kezelve a lakókörnyezet és bútorkészítés területét, -  olyan ismeretekre, tanulságokra tegyen szert, amelyek segítik korszak hiteles enteriőr és bútor rekonstrukcióinak megvalósítását.

Véleménye szerint a múzeumok igazi feladata a gyűjtés, megóvás mellett a  kulturális hagyaték szakértő kezelésével és bemutatásával, az intenzív kommunikáció, az ismeretterjesztés, a látogatók aktivizálása.  Ezen cél megvalósításának egyik eszköze a tér- és bútor rekonstrukció nem cél, hanem eszköz, abban, hogy a nemzeti múlt, a történelmi kultúra összefüggéseinek meg- és felismerésével segítse a jelenkori látogatót  saját identitása, kultúrája gyökereinek felfedezését, mindezzel megkönnyítse és elősegítse a világ dolgaiban való tájékozódását, az szellemi és emberi értékek felismerését.

Témaválasztása:

Először is sietek leszögezni, hogy Lukács Zsófia valószínűleg boldog ember lehet. A szakterület amellyel foglalkozik értekezésében és munkahelyén, szemmel láthatóan érdekli: a vele való foglalatosság örömmel tölti el, ez a szeretet átjön a feladata minden részében. Ezek nélkül valószínűleg, el sem lehetett volna végezni azt mennyiségű kutató és feldolgozó munkát, amelyet dolgozatában bemutat.

A kor, amelyet vizsgál, az emberi történelem egyik jeles korszaka: a középkor vége, a reneszánsz kialakulása és fénykora. Az  európai államokban a főúri várak mellett megjelennek a városok, amelyekben kialakul az árutermelés, amely egyre specializálódik, az egyes szakmák elkülönülnek, művelőik szakmai szervezetekbe, céhekbe tömörülnek. Az árutermelés létrehozta a kereskedelem és a banki szolgáltatások fejlődését, egyszóval megjelenik és egyre nagyobb szerephez jut a polgárság. Az  új rend szellemi hátterét a  humanista filozófusok adják akik kilépnek a vallási dogmák árnyékából és az ókorhoz való visszafordulásban találják meg az emberről mint individumról, öntudatos egyénről alkotott felfogásukat. Az ember kerül a világegyetem központjába, az egyetemesen képzett ember eszménye, amely minden téren kibontakoztatja képességeit.

A művészetek támogatója feltörekvő polgárság lesz, amely számára fontos az előbbiekben említett öntudat művészi bemutatása.

Középpontba kerül a környező világ megismerésének igénye és az ismeretanyag széleskörű elterjesztése.

A kor technikai fejlődéséről szeretnék képet adni az alábbi felsorolásban, Patura: " A technika krónikája" c. könyve alapján ( az adatok a későbbi észrevételekben szerepet kapnak):

 A teljesség igénye nélkül: Az 1400-as években van Eyck feltalálja az olajfestéket, feltalálják a hygrométert, 1450 Gutenberg feltalálja a könyvnyomtatást, Regiomontanus megalapozza a trigonometriát, amely aztán a század végén segíti a nagy földrajzi felfedezéseket. ( Kolombusz Kristóf 1492, Amerika). Az 1500-as évek elején feltalálják a satut, 1505-ben az órarúgót (zsebóra), Dürer a rézkarcot, 1528-ban kinyomtatják Lázár deák Magyar térképét, feltalálják a lábítós rokkát, Kopernikusz a heliocentrikus világképet, a harisnyakötőgépet, először írják a számokat arab számokkal, elkészítik az első menetvágót, egy zürichi orvos elkészíti a faceruza tervét, 1580-ban Gergely pápa megreformálja a naptárat, Simon Stevin a lejtők vizsgálatával feltalálja az erőparalelogrammát, Ludolf 34 tizedesig kiszámolja  a pi értékét, amelyet utána róla neveznek el, a század végén egy francia szolgálatban álló lengyel mérnök lerajzolja az első olyan vízhajtásos keretes fafűrész gépet, amelyen már előtoló berendezés is volt - Hollandiában.

Az 1600-as években megjelenik a tizedes törttel való számítás, Galilei felfedezi hogy a hajítási görbe parabolikus, a tehetetlenség elvét és az ingatörvényt, felfedezik a logarléc ősét, Kepler a csillagászati távcsövet, először használnak Angliában a vasolvasztáshoz kőszenet, Vernier feltalálja a nóniuszt, először sikerül meghatározni a hang terjedési sebességét, Descartes lefekteti az analitikus geometria alapjait, először kokszosítanak kőszenet, Guericke elkészíti a "magdebugi féltekéket" a légnyomás bizonyítására. 1660-tól Boyle meghatározza a kémiai elem fogalmát, a gáznyomás törvényeket, Stadler töltőceruzát készít, Walgestein laterna magicát konstruál (az első projektor), Newton felfedezi a gravitációt, a fényfelbontást, az erő-ellenerő törvényét, tükörteleszkópot készít, Leibnitz számológépet állít össze és kidolgozza a differenciálszámítás elméletét, Brand vizeletből arany helyett foszfort párol le, 1689-ben Papin gőzgépet készít vízszivattyúzáshoz, a századvégen először használnak a palackok lezárására  parafa dugót és a kézi varráshoz, hímzéshez gyűszűt.

A fogalmi apparátus

A korszak enteriőr és bútor kialakítása tárgyi, levéltári irat és ábrázolt (levéltári és művészeti) területen kutatható. A nehézséget a három területen fellelhető régészeti anyag egybefésülése, egymásnak való megfeleltetése jelenti. A jelölt nagyon alapos munkát végzett ezen a területen, hiszen az etimológiai szempontok mellett meg kellett küzdenie a nyelvhelyességi, írásbeli eltérések és szakmai értelmezések buktatóival. A leírások elemzéséből arra a következtetésre jut, hogy a magyar gondolkodás a helyiség méretében, formájában később annak funkciójában látta lényegét és nem az épület részeként gondolt rá, ez  vonatkozik a bútorok leírására is. Itt azonban meg kell jegyeznem, hogy a leírások inventáriumok, vagyis leltárak (hagyatéki, hozomány stb.) és ott azok a jellegzetességek kerültek elsősorban rögzítésre, amelyek a leltárt felvevő szerint pénzben kifejezhető értékre utaltak, ezért a leírásokat nem tekinthetjük teljes kulturális értékrendet tükröző dokumentumoknak.

Elméleti megalapozottság

A választott téma tudományos megközelítése hiteles és alapos. Alapvetésével, - amely szerint a terek használatának valamint a hozzájuk tartozó tárgyi világ fejlődésének - más szóval a bútorok evolúciójának -  a vizsgálata csak az általános kulturális, - és benne kiemelten a tudományos-technikai - környezet - részletes és átfogó áttekintésével lehetséges, - teljesen egyet lehet érteni. A területen való munkálkodás ma sem lehetséges másképpen, olyannyira a Formatervező tanszék bútor szakiránya masterképzésének akkreditációs  anyagában meghatározó módon szerepel.

A kortörténeti háttér ismertetésében található kisebb "összefésületlenség", amelyet meg kell említenem:

"...a hétköznapi környezet is fel volt ruházva mögöttes és többlet-jelentésekkel és nemcsak a praktikum határozza meg a bútorok elhelyezését, formáját, használatának módját és díszítését..."- írja a szimbolikus jelentéstartalomra utalva, másutt azonban így jellemzi a kort: "Ebben a korban  az anyagok természetes tulajdonságaiból eredő szerkesztési és díszítési elvből eljut az önkényes formák megjelenésének alárendelt szerkesztésmódig."

A bútorok szerkezeti fejlődésének ismertetésében Lukács Zsófia kifejti, hogy a későközépkori bútorok nagyobb részét ácsok készítették "ács" szerkezetekkel összeépítve, amelynek a lényege, hogy a rönk faanyagot nedves állapotban háromszög alakúra hasították, majd ezt bárdolással  faragták négyszög keresztmetszetűre. A szerkezeti kialakítás és méretezés oly módon történt, hogy a későbbi száradási folyamatok során a fa zsugorodása ne okozzon károsodást. (Ez egyébként az ácsszerkezetek esetében még ma is így történik)

A bútorszerkezetek fejlődésével, az ács és asztalos szakmák szétválásával kapcsolatban az alábbi pontosítást tenném:

A száradási problémákra utal a vályú ládák vasalt jellege, ahol többnyire erős pántolás - a vagyonvédelem mellett, - az elkerülhetetlen száradási repedések megakadályozására, csökkentésére vagy éppen a láda összetartására szolgáltak. A rönkök száradási folyamata több évig is eltartott.

Az ács és asztalos  szerkezetek - és egyúttal a szakmák - szétválása akkor történt, amikor az ács-szerkezetek pontossága - éppen a száradás miatt - nem volt elegendő - (ekkor jelentek meg a keretszerkezetek),  vagy a fokozott díszítési igényre reagálva réteges, berakásos, borított faszerkezeteket állítottak elő. Ezeket csak szárított fából lehetett elkészíteni, mert a kötött víz formájában előforduló nedvesség elvesztése során a fa különböző irányokban, fafajra jellemző mértékben zsugorodik és ez önmagában is a bútor szerkezeti vagy esztétikai meghibásodásához vezethet.

A faanyag természetes száradási folyamata csak felfűrészelt, vagy hasított-bárdolt félkész állapotban mehet végbe belátható időn belül (1-2 év). Ez önmagában is jelentősen megdrágíthatta az előállítást.

A fűrészelt fából készülő, igényesebb, bonyolultabb szerkezetek elkészítéséhez szükséges tapasztalat, tudás, ügyesség megszerzéséhez idő kellett: pl. a faanyag összeforgatása szélességi toldásoknál, az élek összegyalulásához szükséges sorrend stb. Közben megszülettek - a ma már természetesnek tűnő, - munkát könnyítő egyéb találmányok mint például a menetvágás és a satu, ragasztóanyagok, lásd fentebb.

A 15., 16, században említett vízimalmok ugyan részben kiváltották az emberi erőt, de termelékenységűk, kapacitásuk nem változtatta meg jelentősen a fa feldolgozását, maradt még a kézi erővel fűrészelt faanyag, amelynél - érthetően, - a puhább faanyagok kerültek előtérbe a kemény tölgyfa helyett. A helyzeten a 17. században elterjedő a több fűrészlappal rendelkező keretes, mechanikus előtolással ellátott fűrészmalmok változtatnak, ekkor dolgozták ki a sugár irányú oldallapokkal rendelkező deszkák előállítására az u.n. forgató v. tükrös vágást. Az alapvető áttörést a  19. század elejétől a gőzgép elterjedése jelenti majd.

Érdekes technikatörténeti adalék, hogy maradt fenn szinte teljesnek mondható ács és asztalos szerszámkészlet: a 17. századból Stockholmban. Az 1628-ban első útján, - alig 1000 m megtétele után - elsüllyed Vasa csatahajó maradványaival 1950-1960-ban hozták felszínre, - azzal a mintegy 14000 fatárggyal együtt, - amelyek a hajó felszereléséhez, vagy a személyzet személyes holmijához tartoztak. 1990-ben nyílt meg a végleges múzeum, ahol ezek a tárgyak (is) megtekinthetők.

Feldolgozás és módszertan

A doktori értekezés feldolgozása szisztematikus és alapos.

A téma és az elérni kívánt célok megfogalmazása után a vizsgált terület határait jelöli ki.

Az általános áttekintéstől indul a részletek felé: kulturális és téri környezet, a térhasználat feltérképezése után a bútort vizsgálja, majd a magát a bútorkészítést teszi a kutatás tárgyává. Mindhárom területen részletesen foglalkozik a már korábban említett tárgyi, levéltári emlékanyaggal és művészeti alkotásokon fellelhető ábrázolásokkal.

A feldolgozás módszertanában - egyébként helyesen - meghatározott sorrend maga azonban nem jelentheti a vizsgált területek hierarchiáját, a történeti változások okozati összefüggésében oda-visszaható jelenségek érhetők tetten, ezek figyelmen kívül hagyása téves következtetésekhez vezethet.

Áttekinthetőség, struktúra, stílus

A disszertáció felosztása, szakaszolása áttekinthető, jól szolgálja a feldolgozás módszertanát. Lábjegyzetei lenyűgöző szakirodalmi tájékozottságról tesznek tanúbizonyságot. Részletesen kihasználja a legújabb hozzáférési lehetőségeket, köztük az internetet is.

Fogalmazása világos, követhető, olvasmányos.

Összegezés, következtetések, tézisek

"A bútorhasználati szokásokat a társadalmi helyzet a kulturális környezet, a reprezentáció igénye, az életmód és a hiedelmek világa befolyásolta. Így az asztalos szerkezet létrejöttét és a keretbetétes szerkezet használatát nem befolyásolta döntően a fűrészmalmok megjelenése"

-írja. Valószínűsíthető, hogy az okozati összefüggés fordított: a fűrészmalmokra az igényesebb épület és bútorszerkezetekhez  - többek között a keretszerkezetekhez, - szükséges nyersanyag előállítása miatt volt szükség.

"A mai szekrények ősei a deszkával bélelt és ajtóval elzárt falfülkék voltak, ennek a szerkezetét őrizték meg. Két láda egymásra helyezéséből történő eredeztetése nem helytálló." -

 szerepel a második bekezdésben. Ilyen kategorikus formában az állítás valószínűleg nem védhető meg. Kétség kívül lehetett hatással mind a szerkezetre mind a használatra ez a forma, de, egyrészt készítettek oldaltnyíló ajtóval ládaméretű bútorokat, mint ahogy az az "Evagariones spiritus" c. kép előterében látható, másrészt a másik ősi korpuszépítési módszer a sarokdúcos (stollenbau) szerkezetű szekrénybútor felépítése nem vezethető vissza fülkebélelésre. ( Ilyen látható a szepesszombati Mária oltárkép hátterében) A szekrénybútorok kialakításánál felhasználták több, korábban kialakult bútor pl. láda, bölcsős asztal, kolostorok kódex tárolói, kódexmásoló pultok és a bélelt fülke  - elkészítésénél szerzett tapasztalatokat

 "A tizenötödik századi magyarországi asztalos birtokában volt mindannak a tudásnak és szerszámkészletnek, mellyel az itáliai, francia, vagy angol kollégáik, illetve akár kétszáz évvel későbbi utódaik is rendelkeztek. Mégis ezek közül mindig azt a megoldást választotta, mely a bútorhasználat által diktált követelményeknek és a gazdaságosságnak legjobban megfelelt....."

- írja a harmadik bekezdésben. Az állítás első mondata vitatható, lásd a témaválasztás keretében felsorolt találmányok, felfedezések időrendi felsorolását, amelyek között több olyan is szerepel, amely az asztalos szakterülettel kapcsolatba hozható, a második mondattal maradéktalanul egyetérthetünk.

A továbbiakhoz az alábbi megjegyzéseket fűzöm:

Amennyiben a kulturális környezet részének tekintjük az építészetet, terek kultúráját, a bútor, a bútorhasználat, a bútorgyártás kultúráját, a felsorolt területek nem fejlődhetnek egymástól függetlenül.

Azokon a helyeken, ahol - az adott időszakon belül időtől és társadalmi helyzettől függetlenül (paraszt - polgár - kisnemes - főúr) - az építészeti környezet, a terek kialakítása a tárgyi világ pl. öltözködés és maga az élet is egyszerű keretek között zajlott ( pl., rosszul fűthető szobák, földes padló, egyszerű, jobbára helyben előállított öltözékek - amelyeket lehetett egymásra halmozva ládában tárolni, - és egyéb tárgyak (pl. kerámiák), amelyek nem képviseltek nagyobb értéket) ott az ácsolt, egyszerűbb  szerkezetű, lábas bútorok jobban megfeleltek és valószínűleg nem tudták és nem is akarták megfizetni a drágább és összetettebb asztalos szerkezeteket. E területeken az asztalos kultúra kialakulása későbbre tolódott, aki igényesebb bútort akart, az nem helyben, hanem távolabbról tudta beszerezni.

A lassan gyarapodó polgárság következtében a városokban fellendült az építészet, - amely most már nemcsak egyházi és nemesi építészet volt már, a polgári palotákban is megjelent építészeti minőség, nagyobb és funkció alapján megkülönböztetett terek épültek, a kő, kerámia vagy fa padozattal. Az alápíncézett házak lakószobáiban, reneszánsz életörömöt megjelenítő díszítések kerültek, a személyiség kiteljesítésének öröme, a pompa utáni vágy amely az öltözködésben, az étkezés tárgyi környezetében, - asztalnemű, terítékek, asztali ezüst, - és a műveltséget jelentő könyvek birtoklását hozta létre többek között, szükségessé tette ezeknek a tárgyaknak használaton kívül történő biztonságos és megóvó tárolását.

Az igények és fizetőképes kereslet hatására és arányában jelentek meg az egyes városokban az iparosok, akik  ezeket a tárgyakat előállították, közöttük az asztalos aki esetenként külföldi minták alapján, de mindenképpen a helyi mintakincset és formakultúrát is figyelembe véve elkészítette a bútort. A nagyméretű - pl. az értékes ruhák tárolására használt - szekrény előállításánál a homloksíkkal párhuzamos szálirányú káva elemeket használtak, a  közézáródó, egész belső üreget feltáró, méretállandó ajtót legalább légszáraz anyagból, keretbetétes szerkezettel tudták csak elkészíteni.

A továbbra is használatban maradó felül nyíló, rácsukódó tetejű ládák szerkezete - az általában jelentősen túlnyúló tető lap miatt,- a nem volt érzékeny a méretváltozásra, itt a hagyományos és egyszerűbb, szélességében toldott, - fejelőléccel vagy hevederezéssel merevített, - szerkezetet is megfelelt. Ha a forma úgy kívánta, külső felületén imitálták a keretes szerkezetet.

Az  utolsó bekezdésben a szerző ismételten hitet tesz amellett, hogy hiteles enteriőr rekonstrukció, csak a fellelhető forrásanyagok teljeskörű, alapos kutatása és értelmezése mellett készíthető.

Befejezésül:

Szívesen láttam volna több és nagyobb képanyagot a megvalósult tervekből.

Nagy örömömre szolgált, hogy alkalmam volt részletesen megismerni  Lukács Zsófia doktori értekezésével. Elkötelezett, alapos, nagy feladatot felvállaló és teljesítő kollégát ismertem meg szerzőjében. Rálátása szakterületére, az elméleti megközelítéstől a bútorkészítés anyagi, szerkezeti és technológiai részletekig terjed. Az általa levont tanulságokat  sikeresen alkalmazhatják a területen dolgozó szakemberek.

Kérem, észrevételeimet fogadja a közös cél érdekében munkálkodó szándék jelének.

A doktori értekezés elfogadását javasolom.

Budapest, 2012-01-04

                                                                                              Tildi Béla

                                                                           Ferenczy Noémi díjas belsőépítész, bútortervező

                                                                                                                         egyetemi docens